mobilis interaktív élményközpont

Még több Mobilis

Zajlik az élet a Mobilisben. Minden nap van egy-egy izgalmas foglalkozás nálunk. Szakkört, ismeretterjesztő előadást, kísérleti bemutatót, vezetett foglalkozást tartunk, hiszen a Mobilis célja, hogy hozzájáruljon a természettudományos tárgyak népszerűsítéséhez, a nem formális tanulási lehetőségek bővítéséhez, az élményszerű oktatás elterjesztéséhez és ezen keresztül a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítéséhez. Hétköznapjainkba, tevékenységeinkbe szeretnénk bepillantást nyújtani honlapunk látogatóinak. A tartalmat folyamatosan igyekszünk bővíteni, fotókat is mutatni. Jó olvasást kívánunk!

 

Egy táborozó vallomása

Hogy milyen egy tábor a Mobilisben? A leghitelesebb választ talán magától a résztvevőtől tudhatjuk meg. Örömmel mutatjuk meg, korábbi táborozónk beszámolóját.

"Nagyon szeretem a Mobilis nyári táborait. Egészen kicsi koromtól kezdve minden nyáron részt vettem – előfordult, hogy kétszer is – valamelyik táborban. Először osztálytársaimmal együtt mentem, később ez már nem volt fontos, mert új barátokat szereztem ott a nyár folyamán. A tábori barátokkal később is tartottuk a kapcsolatot, és megbeszéltük, hogy újra jelentkezünk. Reggelenként anyukám vitt a táborba autóval: az épület alatt van klassz parkoló, nem kellett idegeskednie, hogy tilosban áll meg, amíg én kikászálódok az autóból. Nekem az épület alakja is nagyon tetszik. (Azt mondták, valamilyen motor-dugattyú alakja van.) Reggelenként kedves Mobilises tanárok és egyetemisták fogadtak bennünket. Amikor mindenki megérkezett, elkezdődött a szórakozás. Azt mondták, foglalkozás lesz pl. a prizmákkal, de nekünk az mind csak játék volt. Játék a fénnyel, a színekkel, a végtelennel. Amikor nagyobb lettem, megértettem, hogy fizikát tanultunk, meg informatikát, meg matematikát, meg kémiát, földrajzot, környezetvédelmet. Annyira élveztük a robotprogramozást, a QR kód keresést, a tervezést és alkotást, a kézműveskedést, hogy észre sem vettük, mennyit tanultunk. Volt olyan alkalom, amikor kisebb csoportokban oldottunk meg feladatokat. Ilyenkor meg kellett tanulni együtt dolgozni másokkal, és mondjuk meggyőzni a többieket, hogy az én ötletem miért jobb (érvekkel, nem hangerővel). Élveztük a csörgőlabda bajnokságot, pedig ott néma csendben, bekötött szemmel kellett játszani; megtapasztaltuk, milyen lehet látássérültnek lenni. A felnőttek erre azt mondták: érzékenyítés, a másság elfogadása. Nekünk mindez felhőtlen szórakozás volt a Mobilis táboraiban. Jókat játszottunk a közeli játszótéren, finomakat ettünk az egyetem ebédlőjében, vadiúj társasjátékokat próbáltunk ki a Mobilis játékboltjában. De készítettünk saját társasjátékot is: egész héten alkottuk a játék állomásait, hogy pénteken megkezdődjön a nagy játszma. Nem minden tábor kötődött csak a Mobilis épületéhez. Különleges helyszíneken különleges emberek mutattak be érdekes tevékenységeket a táborozóknak. Annyira élveztem minden nyári tábort a Mobilisben, ha lesz gyerekem, őt is elviszem oda."

Hát ilyen egy tábor nálunk, a Mobilisben.

Tollba mondta: A.N. Lejegyezte V.I.


RendhagyÓRÁk a Mobilisben

Színes, mozgalmas iskolai együttműködéseket tudhatunk magunk mögött idén is. A közoktatást kiegészítő foglalkozásaink fókuszpontjában a diákok, a tapasztalati úton történő ismeretszerzés, a gyakorlatorientált élménypedagógiai módszerek állnak. Nem-formális tanulási lehetőségekkel színesítjük az oktatási palettát.

A 2022/2023-as tanévben egyedülálló lehetőséget biztosítottunk a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjainak, hiszen öt osztály számára a Mobilis speciális digitális eszközparkja adott otthont a digitális kultúra tanóráinak. 

Tovább olvasok >>>

Az őszi szezon különlegessége a Huawei Technologies és a Maker's Redbox támogatásával megvalósult workshop volt, amely a pályaválasztás előtt álló 16-19 éves diáklányoknak adott lehetőséget, hogy találkozzanak a mérnöki, informatikai szakmákkal és betekinthessenek az infokommunikációs cégek világába.

Az országos pályaorientációs program négy helyszínen indult, először Győrben. A szakkör a többszörös díjnyertes Maker’s RedBox alkotópedagógiai tananyagára épült, amelyben zgalmas feladatok megoldása során a résztvevők megtanulhatták a programozás alapjait, kollégáink mentorálásával a digitális technilógiák gyakorlati előnyeibe is betekinthettek - 3D nyomtatás, forrasztás, 2D és 3D tervezés, lézervágás, elektronika, robotika - amely a későbbi pályaválasztást is segítheti. Új lehetőségeket fedezhetnek fel a STEM területek szakmái között.

Hírek az eseményről >>> 
Galéria

Szintén ebben a tanévben csatlakoztunk a Make it Open páneurópai projekthez, amely során 15 iskola és annak tágabb közösségével alakítottunk ki együttműködést. Ötvöztük az alkotópedagógiát az úgynevezett nyitott iskola (open schooling) módszerrel, így vittünk színt a természettudományos és a STEM (MTMI) tantárgyak oktatásába.


A Mobilis, mint nyitott oktatást támogató központ (ún. HUB) a programon keresztül iskolákat, tanárokat és oktatókat támogat szabadon használható eszköztárral, nyílt, online kurzusokkal, és kidolgozott tananyagokkal. A tananyagok a Nyitott iskola navigátor online platformon érhetők el; a projekt Európa-szerte támogatta a tanárokat a nyitott oktatás különböző formáinak felfedezésében, inspirációt nyújtott nyitott iskolai projektek kipróbálására és létrehozására, és lehetővé tette a tapasztalatok és a tudás megosztását.

Tovább olvasok a programról >>>

Foglalkozásainkat alsó és felső tagozatos osztályoknak, középiskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, iskolai csoportoknak kínáljuk továbbra is, elsődlegesen a természettudományos jelenségekre és digitális technológiákra fókuszálva. Küldetésünk a digitális ismeretek, a természettudományos tárgyak népszerűsítése, a nem-formális tanulási lehetőségek bővítése. Fontos stratégiánk az élményszerű oktatás módszereinek terjesztése és ezen keresztül a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítése; az élményalapú tudásszerzés.

Holdfény parti

Néha kicsit kilépünk a komfort zónánkból, és a megszokottól eltérő időben kínálunk programokat. A tavaszi szünetet idén különleges formában kezdtük, amely során egy éjszakát a Mobilis játékai között lehetett tölteni.

A holdfény parti rendezvényünk évek óta nagy sikernek örvend, hiszen néhány gyereknek olyan időszakban van lehetősége a Mobilisben alkotni, játszani, ami csak egyszer adódik az év során. A késő esti foglalkozások soraiból nem maradhatott el a csillagászat, a LEGO robot programozás – Mars kaland, a húsvéthoz közeledve pedig a kézműves barkácsolás. A reggeli tornát Sanbot robotunkkal közösen gyűrtük le, a parti lelkes résztvevőitől reggelivel és ajándékkal búcsúztunk el.

GALÉRIA 

Köszönjük a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Polgári Védelmi Kirendeltségének a rendezvényhez biztosított ágyakat. 


MOHA, azaz Mobilis a hallgatókért

A Széchenyi István Egyetem hallgatóival több ízben is együttműködünk. A campus közelsége olyan lehetőségeket biztosít, amelyet kár lenne kiaknázatlanul hagyni. Az Egyetem Hallgatói Önkormányzata, valamint az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottsága együttműködésével rendszeres, tematikus programokat kínálunk. 

Ebben a keretben valósulnak meg a Mobilis Élményműhely programjaink, amely során havi rendszerességgel digitális műhelyfoglalkozásokat szervezünk SZE hallgatóknak. Bevezetésként elkalauzoljuk a diákokat a digitális gép- és eszközparkunk világába, majd az alkotói vénánknak engedünk. Készítettünk textilékszert, nyomtattunk 3D-ben és a lézervágót sem kíméljük. Vezetett, tematikus műhelyfoglalkozásainkat havi rendszerességgel hirdetjük.

Hallgatói kérésre a Hilltop Neszmély Zrt.-vel közösen edukatív jellegű borklubot indítottunk, amelynek szintén a Mobilis ad teret. A klub 6 alkalomból álló előadássorozat, amely érinti a szőlőművelés, a borászat, borok és szőlőfajták, a borfogyasztási szokások témaköröket. Kötetlen formában tanulunk, ismereteket bővítünk.
Hasonlóan hallgatói megkeresésre a SZEN (Széchenyi Egyetemi Napok) egyes programjainak helyszínéül is szolgálunk. De volt már példa filmestre is, amit nagy örömünkre sok diák látogatott. 

Programjaink közül tagadhatatlanul az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb a FabLab – nyitott műhely alkalmaink. Digitális Műhelyünk hetente többször – meghatározott nyitvatartási időben, hallgatói kártyával díjmentesen látogatható. Hallgatói vizsgamunkaként a műhelyünkben készült el Ikrény település 3D-vel nyomtatott makettje. Teret adunk a hagyományos technikák és a legmodernebb digitális eszközök ötvözésével történő szabad alkotásra. Gazdag eszközparkunk egy-egy projekt munkafolyamataihoz – tervezéstől a kivitelezésig – modern infrastruktúrát biztosít, így a hagyományos (forrasztás, ragasztás) barkácsolásra, illetve a digitális (programozás, 3D tervezés és nyomtatás, lézervágás, hímzés, varrás) kivitelezésre is van nálunk lehetőség.

Igyekszünk - az Egyetemtől egy karnyújtásnyira - olyan plusz szolgáltatásokat nyújtani, amelyekkel az egyetemi hallgatók életét, a legszebb diákéveket gazdagíthatjuk, színesíthetjük.


Fókuszban a természettudományok

Az Audi Hungaria Deutsche Schule diákjai a természettudományok kutatóiként komplex projekteken dolgoznak hétről hétre a Mobilisben.

Az alsó és felső tagozatos osztályoknak - előre egyeztetett témakörben - tematikus foglalkozásokat tartunk. Alsó tagozatban a levegő, víz és elektromosság témákhoz kapcsolódó ismereteket igyekszünk bővíteni. Az interaktív alkalmak különlegessége egy - a tananyaghoz kapcsolódó - látványos kísérleti bemutató, majd az azt követő páros munka, amely során a diákok önállóan kísérleteznek, illetve a témával kapcsolatban különböző méréseket végezhetnek. Felső tagozatban már komplexebb formában dolgoznak a gyerekek. A globális felmelegedés témájában elmélyülve egy autó környezettudatos meghajtásán ötletelnek. Az inspirációt frontális kísérleti bemutatókkal, majd önálló foglalkozások szakszerű mentorálásával igyekszünk segíteni.

Célunk a tapasztalati úton történő ismeretszerzés, gyakorlatorientált, élménygazdag foglalkozásokon, amelyek az iskolai tanagyaghoz kapcsolódnak és színesítik az oktatási palettát.

Természettudományok nemzetközi porondon

Az Audi Hungaria Deutsche Schule Győr Erasmus programban résztvevő diákjai a természettudományok kutatóiként tevékenykedtek a Mobilisben. A magyar, német, francia, norvég és olasz nemzetiségű diákok MTMI területekhez kapcsolódó tematikus napon vettek részt.

Az interaktív foglalkozások fókusza a népszerű 3D nyomtatás és technológiája volt. Kollégáink mentorálásával a gyerekek megismerkedtek a 3D nyomtatás és tervezés alapjaival, majd lehetőségük nyílt az önálló tervezésre is. Frontális kísérleti bemutatónkkal - a nyomtató működéséhez nélkülözhetetlen - elektromos motorok alapjául szolgáló elektromágneses jelenségeket szemléltettünk. A témához kapcsolódóan a diákok önállóan is kísérletezhettek, illetve különböző számítógépes méréseket végezhettek.


Ajtót nyitunk a jövőbe

Bár nem vagyunk iskola, fontos számunkra az oktatás, nevelés. Fő célunk, hogy kedvet csináljunk a természettudományok tapasztalati úton történő megismeréséhez, a tanulást pedig élménnyé tegyük.  A többszörös díjnyertes Maker’s Red Box alkotópedagógiai tananyagára épülő szakköreinken a gyerekek játékos formában találkozhatnak számos izgalmas technológiával, eszközzel, ami a világ kalandos felfedezéséhez segíti őket. Mert újat tanulni mindig érdekes!

Ezeken az alkalmakon együttműködünk, és közösen dolgozunk a sikerért. Néha hibázunk, mert abból tanulunk, fejlődünk, hogyan csinálhatjuk jobban. Amit alkotunk, az igazi érték; mindenki beleteszi magát, magából egy „darabot”. Mentorálunk, támogatunk, hagyjuk, hogy mindenki felfedezhesse a lehetőségeket, műhelytitkokat, miközben észrevétlenül tanulunk. A résztvevők elsajátítják programozás alapjait, az elektronika, a robotika vagy a 3D tervezés-nyomtatás, forrasztás, lézervágás technikáját. Ajtót nyitunk a jövőbe.


OsztálykirándulásON - megújult szolgáltatásaink

Szeretettel várjuk az iskolai osztályokat programjainkra, akár egy osztálykirándulás alkalmából! Megújítottuk szolgáltatásainkat, tematikus foglalkozásokat kínálunk, melyeken előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni. Fő célunk, hogy csomagjaink által a diákok innovatív és kreatív programokon keresztül ismerkedjenek meg a természettudományos jelenségekkel, a legmodernebb digitális technológiákkal és megoldásokkal. Kínálatunkban szerepelnek akár egész napra szóló programok is, látványos kísérleti bemutatóval, diáklabor foglalkozásokkal, robotika és programozással, valamint tárgyalkotó foglalkozásokkal. Kisebb csomagban egyedi foglalkozásokat is kínálunk, így ha valamelyik csoport egy témában szeretne elmélyülni - digitalizáció, interaktív laborfoglalkozás, tárgyalkotás - arra is biztosítunk lehetőséget.

A vezetett programokon kívül kiállítóterünkben több mint 50 interaktív játékot lehet kipróbálni, ami a fizika, a mozgás érdekességeit szemlélteti. Okos Parkunk a Mobilis udvarán, a szabad levegőn további érdekességekkel várja a csoportokat. S hogy ezt megbolondítsuk, van egy szuper játékboltunk is, ahol különleges játékokat lehet vásárolni, de ha még ez sem lenne elég, akkor a közelben kanyargó Mosoni-Duna látványa már biztosan teljessé teszi a kirándulást az egész osztály számára. Minden korosztálynak izgalmas kalandot, életre szóló élményt kínálunk. 


Iskola Mobilis módra

Vitathatatlan, hogy a gyerekek rendkívül kreatívak. Mi a Mobilisben pedig arra törekszünk, hogy teret adjunk ennek a gyermeki kreativitásnak. Támogassuk őket, hogy megőrizzék az őszinte érdeklődésüket az őket körülvevő világ iránt, és ne vesszen el analizáló-elemző gondolkodásuk. Ezért igyekszünk élményekben gazdag, játékos foglalkozásokat kínálni, ami által fejlesztjük a gyerekek kompetenciáit, fenntartjuk a kíváncsiságukat, érdeklődésüket, és új ismereteket adjunk át. Bízunk benne, hogy a programjaink során tanultakat, tapasztaltakat tovább viszik. A Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjai gyakran megfordulnak nálunk, nagy örömünkre. Rendszeresen indítunk foglalkozásokat számukra, amely során innovatív módszerekkel betekintést nyújtunk a robotika, a digitalizáció világába. Lehetőségük nyílik interaktív eszközeinket kipróbálni; kódolni, tervezni, programozni, robotokat irányítani, mindezt játékos formában. Mivel a foglalkozások – szinte minden területen a Mobilisben - kiscsoportban zajlanak, így minden kérdésre jut idő, minden gyermekre jut figyelem. 


A jövő mérnökei

A Széchenyi István Egyetem járműmérnök hallgatói több ízben választották kutatási projektjük helyszínéül a Mobilis Digitális Műhelyét. Legutóbbi alkalommal a programozásban nyújtottunk segítséget angol nyelven. A capstone 3 projekt lényege, hogy arduino segítségével 8 – motorblokkra kötött - szenzor adatait olvassák be. Az adatokat majd tovább elemzik, amit kutatási munkájukhoz használnak fel. A projektmunka mérnöki kompetenciákat fejleszt, programozás, szenzor építés, feladatköröket érintve.

Kollégánk a programozás alapjait ismertette a hallgatókkal, közösen dolgoztak az arduino-val, illetve a szenzorok is a Mobilis műhelyében készültek. Hogy miért nálunk találkoznak? Elmondásuk szerint gazdag a rendelkezésre álló eszközpark és a Mobilis Műhelyben kiépített infrastruktúra (asztali forrasztás, arduino) megkönnyíti a munkájukat. 

Műhelyünk eszközparkja lehetőséget biztosít a hagyományos (forrasztás, ragasztás) barkácsolásra, illetve a digitális (programozás, 3D tervezés és nyomtatás, lézervágás) kivitelezésre. Egy-egy projekt munkafolyamataihoz – tervezés és kivitelezés - infrastruktúrát tudunk biztosítani. Örülünk, ha ilyen és hasonló megkereséseknek tehetünk eleget.


Ahogy már Einstein is megmondta:

Az életben a legjobb dolgok azok, amikor az ember tisztán látja az összefüggéseket. Havi rendszerességgel a fizika törvényeinek nagy kérdéseit fejtegetjük szakkörös diákjainkkal. Közösen gondolkodunk, számolunk, mérünk és kísérletezünk. Együtt vitatjuk meg a fizika, a számok, képletek, az elmélet és gyakorlat kérdéseit.  Vidám hangulatú alkalmainkon azoknak igyekszünk segítséget nyújtani, akik emelt vagy középszintű érettségi vizsgát szeretnének tenni fizikából, vagy felsőoktatási tanulmányaikhoz kapcsolódóan szeretnék tudásukat, ismereteiket bővíteni. Kollégánk vezetésével interaktív alkalmainkon méréseket, kísérleteket végezhetnek a részvevők a 11-es fizika tananyaghoz, fakultációhoz kapcsolódóan. Ezzel is igyekszünk a felzárkózást, a pályaválasztó fiatalokat támogatni.


Kreativitás minden mennyiségben

Digitális Műhelyünk többféle lehetőséget kínál a kreativitás kibontakoztatására. Egyetemi projektmunkák, alkotópedagógiai tematikus alkalmaink mellett hetente otthont adunk textiles foglalkozásoknak is, ahol a szorgos-dolgos lányok különböző lakásdekorációs, illetve egyszerűbb használati tárgyakat - tűpárna, hajgumi, hátizsák, párna - készítenek digitális varrógépekkel. Ez a délután a csajok napja, kreativitással, élményekkel gazdagon. Az elkészített tárgyakat mindenki hazaviheti az elkészítést követően.


Egy új világ

Képzelj el egy világot magadnak, egy várost, ahol akár az életed is le tudnád élni! Ahol szinte minden a te fantáziádra van bízva. Egy mini okos város, amelynek arculata, fenntarthatósága, jövője a te terveid alapján formálódik. Na ilyen kalandos foglakozás a Jövő városa szakkörünk, ahol a részvevők, épp úgy mint a „nagyok”, megtervezik és megalkotják álmaik városát - érintve az irányíthatóság, fenntarthatóság, megújuló energia témaköröket. Kollégáink mentorálásával izgalmas felfedezéseket, virtuális sétákat tesznek a világ egy-egy különleges városában, épületében. Körbejárják a nagyvilágot, hogy tájékozottak legyenek, majd 3D nyomtatóval, műhelyünk eszközparkjának használatával el is készülnek a megálmodott „otthonok”. Amíg azonban a terv úgymond valósággá válik, addig a résztvevők számos érdekességgel találkozhatnak. Az alkotás során érintett technológiák, kompetenciák a későbbiekben az élet számos területén hasznosak lesznek.


Mobilis Bits MRGT

A Mobilis 2014-ben indított először LEGO robot szakkört. A próbálkozás abszolút sikere, hogy a tagjaiból megalakult a Mobilis Bits MRGT csapata, akik azóta számos LEGO (világ) verseny sikert zsebeltek be. Időközben az alapító tagok helyére - korosztályváltás, költözés és az élet egyéb szépségei miatt – a szakkörből újabb tagok kerültek a Bits csapatába, akikkel minden héten lázas munka folyik a Mobilisben.
Szabadidejüket a szakkörön kívül is gyakran töltik együtt; táboroznak, kirándulnak. A LEGO kisgyerekkoruk óta jelen van az életükben, a kérdésre, hogy mióta legóznak, leginkább az volt a válasz, hogy nem is emlékeznek rá, annyira kicsik voltak. Az építőkockákkal való játék szeretete a Bits csapatához vezetett, ahol a csapatmunka, STEM, algoritmikus gondolkodás, kutatás, forráselemzés, prezentációs és programozás képességek is fejlődnek, nem beszélve az értékes közösségi élményekről.
Csapattagok: Angster Zsófia (2017-), Angster Barnabás (2017-), Erdélyi Balázs (2018-), Nagy Zsombor (2022-), Pintér Dániel (2021-), Pintér Gábor (2022-), Törös Gergő (2020-)

Mobilis Bits facebook oldal >>> Mobilis Bits weboldal >>>

 

A csapat sikerrel szerepelt a FIRST LEGO League robotépítő és –programozó világverseny győri regionális fordulóján, ami 2023. január 21-én volt a Mobilisben. A robotépítést hónapokkal ezelőtt elkezdték, a kitartó munka pedig meghozta gyümölcsét. Ezúton is gratulálunk a fiataloknak, hiszen a tapasztalat és élmény mellett több díjjal is gazdagodtak.

Alapérték, innováció és robot design kategóriában is a dobogó legfelső fokán állt a "pikachu csapat" szombaton. Így összetett kategóriában is első helyezettek, ezzel kivívták az egyenesági továbbjutást. Ők már biztos ott lesznek az FLL nemzeti döntőjén február 25-26-án, Szegeden. Gratulálunk!

   

Újabb kreatív vendégek jártak a Mobilisben. A Make it open projekt keretében a Szent Benedek Általános Iskola tett látogatást a Digitális Műhelyünkben január 28-án. A Művészet és a tudományok: átmenet a 2D-ből a 3D-be tananyaghoz kapcsolódóan megismerkedhettek a lézervágás és gravírozás technológiájával, majd elkészítették saját tolltartójukat. A diákok rendkívül élvezték a tolltartó összeszerelését és díszítését. 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

2024/03/04

A tavaszi szünetben és a márciusi hosszú hétvégéken a családoké és egyéni látogatóké a Mobilis

A tavaszi szünetben (március 28-tól) nyitva leszünk, szeretettel várjuk látogatóinkat programjainkra, egy üdítő tavaszi játékra, illetve...
2024/02/19

Kirándul az osztály

Gőzerővel készülünk a tavaszra, hogy minél több diáknak legyen felejthetetlen...
2024/02/01

Mérnöki témanap, középiskolából az egyetemre

Mérnöki Témanap pályaorientációs programsorozatunkat 2024-ben is a Széchenyi István Egyetemmel szoros együttműködésben folytatódik.

Facebook

Bezár
Keresendő kifejezés