• 9026 Győr, Vásárhelyi Pál u. 66.
  • +36 (96) 618-118, +36 (20) 296-8680
  • [email protected]

Meteorológiai ballon felengedés a Mobilisben

2021.09.30. 15:38
A Mobilis-SZESAT űrközpont megvalósította első sikeres szondafelengedését 2021. szeptember 24-én!
A Kutatók Éjszakáján, este 8 óra után a Mobilis tetőteraszán mintegy 100 érdeklődő jelenlétében bocsátották útjára a szondát.



Másfél méter átmérőjűre töltötték meg a fehér színű „lufit” héliummal, ehhez erősítették azt a hungarocell gömböt, ami a méréseket végző műszereket és szonda szállítmányát tartalmazta.
Felengedés után a szonda 10-12 km/h-s sebességgel emelkedett, a szél az előzetes számításoknak megfelelően hamar átfújta a Mosoni-Duna fölött és dél-délkeleti irányban el is hagyta Győr térségét. A szonda műszereinek és a megosztott appnak köszönhetően az érdeklődők este 10-ig a telefonjukon is nyomon követhették a szonda aktuális helyzetét.
A szonda a sztratoszférába emelkedett és több mint 30 km-es magasságból is küldött és hozott magával adatokat (Csak összehasonlításképp: az utasszállító repülők 10 km-es magasságban repülnek). Végül Szeged mellett ért földet.


A jövőben további felengedéseket tervezünk, amelyekhez a mérőeszközöket a hamarosan induló műholdkészítő szakkör résztvevőivel fejlesztjük ki.

Kosár

Az Ön kosara üres.

Hírek

2021/12/13

A „Make it Open” projekt új pedagógiai megközelítéseket mutat be a pedagógusok számára

A „Make it Open” uniós projekt azzal a ambiciózus feladattal indult el, hogy az oktatási intézmények számára az eddigiektől eltérő...
2021/12/07

Kettős győri siker született a Nemak-Mobilis robotversenyen

Kettős győri siker született a Nemak-Mobilis robotversenyen, a FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő és -programozó verseny helyi...
2021/12/06

A tét egy PlayStation 5: a Mesterséges Intelligenciával akár még karácsonyi ajándékot is nyerhetsz!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Mesterséges Intelligencia Koalíció, együttműködve a Digitális Jólét...

Programok, események

2021/12/04 - 2021/12/04

NEMAK - MOBILIS ROBOTVERSENY - FIRST LEGO League GYŐR REGIONÁLIS FORDULÓ 2021.

A Mobilis 2021.december 4-én ismét megrendezi a FIRST LEGO League robotépítő és –programozó világverseny győri regionális fordulóját,...
2021/09/24 - 2021/09/24

Kutatók Éjszakája 2021.

A Kutatók Éjszakája országos eseménysorozathoz ebben az évben is csatlakozik a Mobilis. A programokra való regisztráció 17:45-től az...
2021/09/11 - 2021/09/11

SZE CSALÁDI NAP

A Széchenyi István Egyetem campusán rendhagyó nyitott napot szerveznek, ahol a leendő egyetemistákat várják családjukkal együtt. A...
2021/08/27 - 2021/08/27

Ingyenes nyárzáró 2021. augusztus 27-én

A nyári szünet utolsó péntekén ingyenes programokkal várjuk a kedves látogatókat 12:00-től 21:00-ig.
2021/06/28 - 2021/07/02

Győri Gyerekegyetem 2021.

Egy nem mindennapi tábor veszi kezdetét immár 4. alkalommal a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ közös...

Facebook

Bezár
Keresendő kifejezés