Élményalapú betekintés a jövő technológiáiba

A Mobilis Interaktív Élményközpontban az őszi félév során két alkalommal is megrendeztük pályaorientációs mérnöki témanapunkat, amelyek célja, hogy közelebb hozzuk a középiskolás diákokhoz a műszaki pályákat, a mérnöki élet mindennapjait és a Széchenyi István Egyetem által kínált lehetőségeket. A programok során meghívott szakértők, laborlátogatások és interaktív foglalkozások segítették a résztvevőket abban, hogy valós képet kapjanak a mérnöki hivatás sokszínűségéről.

Járműipari szoftverfejlesztés közelről

Az első alkalommal három meghívott előadó érkezett hozzánk a Robert Bosch Kft-től. Különböző pozíciókban – kutatóként, szakértőként és gyakornokként – dolgoznak, így sokféle nézőpontból mutatták be a mérnöki pálya lehetőségeit.

A közel egyórás beszélgetés során szó esett arról, mit jelent számukra a szakmai siker, milyen kihívásokat tartogat az iskolából a munka világába való átmenet, és milyen készségekre van szükség a járműipari szoftverfejlesztés területén. A diákok továbbá rövid ismertetőt kaptak a Széchenyi István Egyetem képzéseiről, hallgatói klubjairól és kiegészítő lehetőségeiről is.

A program végén a Járműipari Kutatóközpont laborját látogattuk meg, ahol a résztvevők kötetlen beszélgetés során tehették fel további kérdéseiket.

E-mobilitás és elektromos hajtáslánc-fejlesztés a Bosch szakértőjével

Második alkalommal is a Bosch egyik munkatársát volt szerencsénk fogadni, hogy rendkívül aktuális és izgalmas témával – az e-mobilitással és az elektromos járművek hajtásláncának fejlesztésével – ismertesse meg a diákokat. Az előadó gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan épül fel egy elektromos hajtásrendszer, milyen fejlesztési folyamatok zajlanak a háttérben, és milyen mérnöki kihívásokkal jár mindez a valóságban.

A bemutató után a diákok interaktív foglalkozáson vehettek részt: programoztak, valamint játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a fejlesztői gondolkodással. Ezek a gyakorlatok nemcsak élvezetesek voltak, de segítettek abban is, hogy a résztvevők testközelből tapasztalják meg a mérnöki munka kreatív és problémamegoldó oldalát.

Köszönjük előadóinknak, hogy idejükkel és tudásukkal hozzájárultak a programok sikeréhez, és külön köszönjük a diákoknak, hogy nyitottan, érdeklődve vettek részt mindkét alkalmon!

A pályaorientációs témanapok hagyományát folytatjuk a következő félévben is némi újítással. Kövessétek oldalunkat a részletekért!