Nagy örömünkre immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg legnagyobb tudománynépszerűsítő rendezvényünket, a Kísérletbazárt. Az ingyenesen látogatható, természettudományokat népszerűsítő közönségrendezvényre Győrből és több vidéki városból érkeztek a kreatív, tehetséges diákcsapatok, amelyek látványos kísérleteikkel szórakoztatták a nézősereget.

Idén összesen 26 iskolai csapat nevezett a rendezvényre. Elfogadta meghívásunkat a Széchenyi István Egyetem is, így a látogatók találkozhattak a SZEnavis Betonkenu, a SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégium hallgatói csapatokkal, látványos drón- és robotbemutatóval jelen volt a Digitális Fejlesztési Központ csapata, a továbbtanulás, felvételi rendszerről pedig a Pályaorientációs és Marketing Iroda tájékoztatta az érdeklődőket. Külső helyszínen a HUMDA Zrt. csapata komplex közlekedési parkot és minimotoros pályát épített ki jelzőtáblák, terelőbóják, közlekedési jelzőlámpák segítségével, ahol futóbicikli, gokart, roller, elektromos motorkerékpár használatával lehetett közlekedni.

A kísérleti eszközöket fejlesztő diákcsapatok mellett a Széchenyi István Egyetem oktatóinak előadási színesítették az eseményt. A hangsebesség és hangerősség rejtelmeibe kalauzolta a nézőket dr. Wersényi György, a Távközlési Tanszék professzora. Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműfejlesztési Tanszékről vendégünk volt dr. Feszty Dániel, aki az űrutazás, űrkutatás és rakétaépítés világát hozta közelebb előadásával. A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ hallgatói innovációs programjait Sury Dalma mutatta be. Dr. Horváth András, a Fizika Kémia Tanszék professzora a optika és a színek „láthatatlan” világáról mesélt a közönségnek.

Aki pedig iránytűt keresett a karrierépítéssel kapcsolatban a PractiWork Kft. segítségével támpontot kaphatott, hogy mely területekre összpontosítson.

Az egész napos programon már a délelőtt folyamán több száz látogató, köztük általános és középiskolai diákcsoport vett részt. A színpadon és a standokon bemutatott kísérletek nem csupán a nagyközönség számára jelentettek hasznos és izgalmas szórakozást. A Kísérletbazár egyúttal pályaorientációs, szakmai-módszertani rendezvény és ötletbörze is, hiszen elkötelezettek vagyunk abban, hogy a műszaki-mérnöki életpályák, a természettudományok iránti érdeklődést felkeltsük és fenntartsuk.

A Kísérletbazár nem verseny, de a Mobilis szerette volna a résztvevő csapatok és a felkészítő tanárok munkáját elismerni, így az alábbi csapatok részesültek jutalomban:

I. díj: Lenovo tablet - a nyertes csapat minden tagjának + vásárlási utalvány a felkészítő tanárnak

A tabletek a SZE Digitális Fejlesztési Központ ajánlotta fel.

Piskóták csapat, Győr Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium
Hodosi Csaba Lajos, Bősze Hanna, Farádi Péter
Felkészítő tanár: Poócza József

II. díj: Micro:Bit mikrovezérlésű panel  - minden csapattagnak + vásárlási utalvány a felkészítő tanárnak

Apor Science csapat, Győr Apor Vilmos Iskolaközpont
Horváth Tamás Benedek, László Botond, Pintér András, Pesti Barnabás
Felkészítő tanár: Gaál Barnabás

III. díj: Virtuális élmények a Mobilisben  - minden csapattagnak + vásárlási utalvány a felkészítő tanárnak

Gigaméter csapat, Győr Audi Hungaria Schule
Dervaderics Dániel, Holzhauser Sebestyén, Deák Ádám
Felkészítő tanár: Hegyi Anna

Különdíj: A leginnovatívabb csapat az osztályának egy interaktív témanapot kap ajándékba a Mobilistől.

Csodák tanodája 3., Budapest Sashalmi Tanoda Általános Iskola
Teleki Panni, Lukovich Luca, Gubcsó Lilla
Felkészítő tanár: Hasznosi Tamásné

Ezúton is köszönjük a Digitális Fejlesztési Központ hozzájárulását a díjazáshoz.