Beszélgessünk robotokkal! Mit látnak a világunkból a robotok? címmel tartott előadásokon számos érdekességre fény derült a minket szorosan körülvevő digitális világunkkal kapcsolatban. A programon résztvevő közép- és általános iskolás diákok és tanáraik, érdeklődők megismerkedhettek a robotok és a gépek által végzett nyelvi feldolgozás (NLP – Natural Language Processing) folyamatával, mintázat felismeréssel, tevékenységek detektálásával és a robotok mozgásával is.
A prezentációkból az is kiderült, miért nem kell tartanunk a sci-fikből ismert robotok támadásától, illetve hogy hogyan, milyen feladatok elvégzésével segíti a mesterséges intelligencia a mindennapi életünket akár egy okos otthon, vagy egészségügyi intézmény esetében. Az előadásokon elhangzottakat megerősítve játékokat és különböző robotokat (Sanbot Elf, Edbot, EZ-Robot, Fable, DJI Robomaster S1) próbálhattak ki a lelkes fiatalok.
A program az ENARIS projekt keretein belül valósult meg, amelynek célja a mesterséges intelligencia megértésének támogatása és a téma technikai, gazdasági, közösségi és etikai vonatkozásait érintő széles körű tudatosítás.
ENARIS-ról bővebben: https://mobilis-gyor.hu/palyazatok-bemutatasa/athu161-enaris