A Mobilis egyik kiemelt küldetése, hogy a régió meghatározó pályaorientációs iránytűjeként segítse a fiatalokat. A Széchenyi István Egyetemmel együttműködve azon dolgozunk, hogy képzéseiket széles körben népszerűsítsük és elérhetővé tegyük a diákok számára.
Ennek érdekében a korábban futó Mérnöki Témanapokat megújítva az idei tanévben két pályaorientációt is segítő eseménysorozatot indítottunk:
A „Karrier Kóstoló" elnevezésű programunk keretében 75 fő pályaválasztás előtt álló 10-11. évfolyamos középiskolás ismerkedett meg egy-egy szakterülettel. A visszajelzések alapján 61%-uk érzi úgy, hogy jobban érdeklődik a műszaki-mérnöki pályák iránt, mint a programot megelőzően. A legtöbben az informatika tudomány-részterületről szeretnének többet megtudni, azt szorosan követi a távközlés és az elektronikus eszközök és technológiák terület. A résztvevők többsége az egész programot érdekesnek találta, a foglalkozások közül a Micro:bit programozás tetszett a legjobban. Sokan szerették, hogy közvetlenül hallhattak előadókat az egyetemről, betekintést nyerhettek az ottani életbe.
A program kiegészítéseként elindult a „Képességek nyomában" kezdeményezés, melyben az egyetem Egészség-és Sporttudományi Karának két szakembere, dr. Boda-Ujlaki Judit és Járai Róbert interaktív önismereti foglalkozásokon segített a tanulóknak saját képességeik feltérképezésében. Többeknek tetszett a feladatok sokszínűsége illetve a bevonáson alapuló megközelítés.
A fiatalok döntő többsége érezte úgy, hogy mindkét programtípus hasznos volt számukra, kaptak új ismereteket a képzésekről és önmagukról is. Mint megtudtuk, az ideérkezők mindössze harmadának volt határozott elképzelése a továbbtanulásával kapcsolatban. A foglalkozások utáni visszajelzésekben egyértelműen látszik, hogy a diákok sokkal magabiztosabbá váltak a jövőjüket illetően.
A tanulók döntő többsége szívesen részt venne hasonló foglalkozásokon a jövőben is. A tanulói és pedagógusi visszajelzésekből egyértelműen látszik, hogy szükség van az ilyen típusú programokra és határozottan jó irányt képviselünk így örömmel folytatjuk e pályaorientációs programjainkat a következő tanévben is.