Mérnöki kihívások és kreatív innovációk a fiatalok szemével – sikerrel zárult az eSZE-ment pályaorientációs verseny Győrben


2025. november 28-án, pénteken izgalmas mérnöki megmérettetésnek adott otthont a Mobilis Interaktív Élményközpont, ahol a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjával közösen szervezett eSZE-ment pályaorientációs verseny zajlott. A program célja a műszaki és természettudományos pályák iránt érdeklődő középiskolás diákok inspirálása, valamint a modern technológiai alkotófolyamatok megismertetése volt.
A versenyre 7 csapat érkezett – főként győri középiskolákból, de Veszprémből, Mosonmagyaróvárról és Pápáról is –, hogy összemérjék tudásukat egy összetett, valódi mérnöki problémát szimuláló kihívásban. A 9–14. évfolyamos diákokból álló csapatok feladata a Beer–Lambert törvény igazolása volt úgy, hogy saját fejlesztésű, mikrovezérlővel működő mérőeszközt építenek és programoznak. A projektmunkák tesztelését laboratóriumi körülmények között, valamint a Mobilis közvetlen közelében található Mosoni-Duna holtágán végezték el.


A terepi méréshez a résztvevőknek PET-palackokból épített, önjáró mérőhajót kellett tervezniük és 3D nyomtatással kiegészíteniük. A hajóba épített SD memóriakártyán történt az adatok rögzítése, amelyeket a fedélzeti szenzorok továbbítottak a szárazföldi vevőállomásra. A komplex feladat komoly kreativitást, problémamegoldó képességet és csapatmunkát igényelt.
A csapatok egy 5 perces szakmai prezentációban mutatták be fejlesztéseik folyamatát, az alkalmazott technológiákat, valamint a mért eredményeket. A zsűri több szempont alapján értékelt, a tartalomtól kezdve a műszaki megoldásokon át a csapatmunkáig.
A dobogós csapatok értékes pénzjutalomban részesültek, a felkészítő tanárok munkáját a szervezők egy-egy tablettel ismerték el.
Minden résztvevő csapat az általuk használt mikrovezérlőt, szenzorokat és kiegészítő modulokat iskolájuk számára vihette haza, ezzel tovább segítve a technológiai ismeretek terjedését.


A program főtámogatója: Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központ

A verseny helyezettjei:
I.helyezett:
- Apor Science: Steiner Balázs, Haklik Máté János, Smuk Lilien, Kapusi Balázs (Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr)
II.helyezett:
- A jövő mérnökei: Esztergályos Marcell, Asztalos Áron, Bíró Gergő, Foltán Zsombor (VSZC Ipari Technikum, Veszprém)
III. helyezett:
-Türr Team 2.0: Sas Nikolett, Bánkuti Boglárka, Markács Gergő Dominik, Tóth Dávid (Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa)
IV. helyezett holtversenyben:
- Révai: Pető Bertalan, Szabó Barnabás, Kállai Thiesz Ármin Borisz, Szabó Siklódi Botond (Révai Miklós Gimnázium, Győr)
- KLG: Jakusch András, Válint András, Knausz Júlia, Luksa Ramira (Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium, Mosonmagyaróvár)
V. helyezett holtversenyben:
- Fizikumok: Fekete Szabolcs, Rohovoy Daniyil, Környei Bendegúz (Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr)
- Matrózok: Molnár-Nagy Benedek Zoltán, Surányi Bence, Hegedűs Dominik, Rákli Levente (Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium)