A 2025/26-os tanév tavaszi időszakában is kiemelkedő érdeklődés kísérte az iskolai csoportoknak szóló kínálatunkat.
A kifejezetten a tartalmas és élményszerű osztálykirándulásra hozzánk érkező diákoknak olyan programokat állítottunk össze, ahol a tanulás valódi felfedezéssé, a gyerekek pedig aktív kísérletezőkké válhattak. A foglalkozások a nemzeti tantervhez illeszkedve idén is hatékonyan támogatták a természettudományos és digitális kompetenciák fejlesztését.
A fogadott iskolai csoportok száma az elmúlt két évben 30%-kal emelkedett 100-ról 130-ra az osztálykirándulás időszakában. A legforgalmasabb időszaknak számító júniusban 79 osztály érkezett, ez összesen 2124 látogatót jelentett. Továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyéből látogattak el a legtöbben hozzánk, ez több, mint 700 vendéget tett ki. A Győrből, ill. Komárom-Esztergom vármegyéből érkezők száma megduplázódott, a budapesti érdeklődők száma több, mint 1,5-szer lett nagyobb, a Zala vármegyéből utazók száma pedig közel a háromszorosára nőtt a tavalyi évhez képest, igazolva, hogy a kínálat híre már messze túllépte a vármegyehatárt.
A tematikát kifejezetten a korosztályi sajátosságokat és érdeklődést figyelembe véve állítottuk össze, így az alsó tagozatosok LEGO Spike Essential készletekkel támogatott robotikai foglalkozásokon és játékos fénykísérleteken vehettek részt. A legnagyobb, 54%-os látogatottsági arányt kitevő felső tagozatosok algoritmikus gondolkodást fejlesztő LEGO Spike Prime és Micro:Bit eszközökkel ismerkedhettek, fizikai és optikai vizsgálatokkal kiegészítve. A középiskolások pedig komolyabb Micro:Bit alapú elektronikai programozást tanulhattak és a modern fizika világát bemutató UV-kísérleteket próbálhattak ki.
A természettudományos tematikus foglalkozásunk volt a legnépszerűbb, ezt a látogatók 45%-a választotta. Ezt követte a digitális alkotóműhely 29%-os aránnyal, majd a robotika 26%-kal. A legnépszerűbb program a „Láthatatlan fény nyomában" lett, melyen közel 1400 fő vett részt.
A minőségi mutatók terén a beérkezett visszajelzések maximálisan pozitív képet mutatnak: a kitöltők 91%-a a maximális 5-ös osztályzattal jutalmazta a látogatást, a fennmaradó 9% pedig 4-es minősítést adott. 2026-ban nemcsak a látogatottsági volumen ugrott meg harmadával az elmúlt két évhez képest, hanem a szakmai nívó is beérett: idén egyértelműen egy magasabb szintű, földrajzilag szélesebb kört vonzó és módszertanában is sikeresebb tanévet zártunk az osztálykirándulások tekintetében is.