Az Innovációs TOP20 kezdeményezést a Magyar Innovációs Szövetség hozta létre azzal a szándékkal, hogy láthatóvá tegyék azokat a fiatal tehetségeket, akik már most kézzelfogható eredményeket érnek el.

Mindemellett a közösségépítés is cél: összekapcsolni a tehetségeket az egyetemekkel, vállalatokkal, befektetőkkel és a szakmai szervezetekkel.
A TOP20-as listán belül már nincs rangsor és minden évben 20 új tehetséget válogatnak be. Ezzel egy olyan folyamatos platformot hoznak létre, melynek segítségével a fiatalok nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szintéren is láthatóvá válhatnak.
A jelölés nyílt rendszerben történik, egyetemek, kutatóintézetek, vállalatok és szakmai szervezetek ajánlhattak tehetségeket. A Mobilis több tehetséges diákot is jelölt, melyből Győri Áron a Kazinczy Ferenc Gimnázium tanulója került be a független zsűri értékelése alapján. A szakmai eredmények mellett a kreativitást, a társadalmi hatást és a jövőbeni növekedési potenciált is értékelték.
A TOP20 listáról a kezdeményezés médiapartnere, a Growth magazin is beszámolt, így megismerhettük az innováció mögött álló fiatal tehetségeket is, köztük Áron pályafutását, eddigi eredményeit.
Áron a fizika, a csillagászat és a komplex problémamegoldás területén végez kutatásokat. Innovációs tevékenységének célja, hogy adatelemzésre és kritikai gondolkodásra épülő élményalapú módszerek fejlesztésével érthetőbbé és vonzóbbá tegye a tudományos gondolkodást a fiatalok részére.
A Mobilis foglalkozásai ebben nyújtanak támogatást Áron részére, aki a SZE-Mobilis Diákakadémia aktív tagja. Korábban a Széchenyi István Egyetem tehetségműhely keretében is járt hozzánk, továbbá Csillagász szakkörünket is látogatta. 2026 áprilisában már másodszor vesz részt a Kísérletbazár című programunkon.
Több hazai és nemzetközi kutatási és fejlesztési projektben is közreműködött, továbbá számos versenyben, projektben is megmérettette magát. 2025-ben a magyar csapat tagjaként szerepelt a Young Physicists' Tournament-en (Fiatal Fizikusok Világversenye), továbbá ugyanebben az évben ő nyerte el az egész országból a Gábor Dénes-díj Középiskolai Ösztöndíját. Jelenleg a Nemzeti Tehetség Program ösztöndíjasa, melynek keretében 2026-ban Izlandra fog elutazni Napfogyatkozást észlelni.
Ezúton is gratulálunk Áronnak és nagyon büszkék vagyunk rá!